Szkeptikus Társaság: Hírek

A Szkeptikus Társaság közleménye a járvány- és vírustagadó nézetek terjesztéséről

A Szkeptikus Társaság Egyesület egyetértéséről és támogatásáról biztosítja a Magyar Orvosi Kamarát annak 2020.09.03-án kelt nyilatkozata kapcsán, amelyben az ország legjelentősebb orvosszakmai szervezete elhatárolódik azon tagjaitól, illetve tagságán kívül minden olyan egészségügyi szakembertől, akik a járvány elleni védekezést azzal hátráltatják, hogy a COVID-19 világjárvány tényét, esetleg a vírus létezését is tagadják és összeesküvés-elméletek terjesztésével tévesztik meg a nagyközönséget.

Tény, hogy az új koronavírus világszerte gyorsan terjed és szedi az áldozatait, így pandémiával állunk szemben. Tudományos szempontból normális, hogy sok még a bizonytalanság, ám az is érthető, hogy a gőzerővel zajló kutatások és különböző fázisban lévő vakcinafejlesztési projektek kapcsán a sajtóban megjelenő, gyakran egymásnak is ellentmondó információk a közvéleményt jelentős mértékben elbizonytalanítják. Ezzel azonban sajnos teret engednek azoknak a hangadóknak, akik az elhúzódó válság miatt érthetően fokozódó türelmetlenséget kihasználva a járványt jelentéktelennek minősítik.

Egyesületünk, amely a tudomány népszerűsítését és az áltudományos nézetekkel szembeni fellépést tűzte zászlajára, megtévesztőnek és károsnak tartja azokat a megnyilvánulásokat, amelyek a tudományos konszenzussal szemben azt állítják, hogy a járvány nem valós, illetve hogy a távolságtartás, a higiéniai viszonyokra való odafigyelés és az arcmaszkok szakszerű viselése nem alkalmas a járvány elleni védekezésre.

Budapest - 2020. szeptember 6. 

Tisztelettel: 

A Szkeptikus Társaság elnöksége

Orvosok a tisztánlátásért? Lássunk akkor tisztán!

Konferenciát tartott, majd közleményt adott ki az "Orvosok és Egészségügyi Dolgozók a Tisztánlátásért" nevű, dr. Pócs Alfréd ortopéd sebész, dr. Tamasi József természetgyógyász és dr. Gődény György gyógyszerész által alapított, leginkább járványtagadónak nevezhető mozgalom. Közleményükben azonban számos tárgyi tévedés és megalapozatlan állítás található.

Ezeket elemeztük a Szkeptikus Blogon megjelent cikkünkben: Orvosok a tisztánlátásért? Lássunk akkor tisztán! A teljes cikk ott olvasható.

A Szkeptikus Társaság közleménye a Hagyományos Kínai Orvoslás részleg támogatásáról a Semmelweis Egyetemen

A mai napon az alábbi közleményt küldtük ki a magyar sajtó képviselőinek:

A Szkeptikus Társaság Egyesület csalódottan értesült a Magyar Közlönyben 2020. május 15-én közétett 1233/2020. (V.15.) Kormányhatározatról, amely A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar fejlesztéséről, továbbá a Hagyományos Kínai Orvoslás Részleg kialakításáról” szól. A határozat szerint a magyar kormány 5,9 milliárd forintnyi forrást tervez erre a célra fordítani. Tudomásunk szerint a Hagyományos Kínai Orvoslás (HKO) részleg évek óta működik a Semmelweis Egyetemen, ahol egy ezzel a területtel kapcsolatos 4+1 éves képzést is kínálnak. Ezzel kapcsolatos kifogásunknak hangot adtunk 2017. június 23-án kelt közleményünkben.

A HKO részleg határozat szerinti bővítését azonban szintén erősen kifogásolható lépésnek tartjuk. A Semmelweis Egyetem az ország egyik legfontosabb és kétségtelenül legnagyobb múltú orvostudományi központja. Szilárd meggyőződésünk, hogy az intézményhez méltatlan annak falai között akár a gyógyítás, akár az oktatás során áltudományos, tudományosan megalapozatlan vagy bizonyítottan hatástalan módszereket alkalmazni.

Napjainkban egyre jobban terjednek az álhírek, áltudományos nézetek és a kuruzslás különböző formái. Ebben atudománytagadástól és általános bizalmatlanságtól terhes légkörben különösen fontos, hogy a gyógyító és oktató intézmények értő módon képviseljék a tudományt, annak erejét és értékét. A tudomány és annak megállapításai ugyanis nem csupán egy véleményt képviselnek, hanem a napjainkban különösen felértékelődött objektív valóságot vizsgálják. 

A Hagyományos Kínai Orvoslást is ebben az objektív viszonyrendszerben kell szemlélnünk, különösen akkor, ha egy orvostudományi egyetemen való oktatásáról van szó. Azonban a HKO egyes elemeiről, mint például az akupunktúra, szigorú protokoll szerint elvégzett vizsgálatok alapján kijelenthető, hogy hatástalanok. Más, szintén a HKO körébe tartozó terápiák esetében pedig a rendelkezésre álló klinikai vizsgálatok silány minőségűek, ezért nem fogadhatók el a módszerek hatékonyságának bizonyítására. Az is megállapítható, hogy a HKO főbb alapelvei, mint a meridiánokon áramló életenergia, áltudományos alapokon nyugszanak, ezért hiába, hogy például egyes gyakran alkalmazott gyógynövények esetenként tényleg hatásosak lehetnek, a komplett rendszer tudományosalapon erősen kritizálható. Történeti szempontból fontos megemlíteni, hogy a HKO jelenlegi rendszerét az 1950-es években Mao Ce-Tung utasítására állították össze, egymással össze nem függő népi gyógymódokból, hogy az akkori súlyos orvoshiányt enyhítsék.

Szeretnénk felhívni a figyelmet arra is, hogy a fentiek nem kizárólag a magyarországi Szkeptikus Társaság Egyesület álláspontját tükrözik. Sok más kritikus, a tudomány mellett kiálló szervezettel és intézménnyel egyetértésben az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete és az Európai Orvosi Akadémiák Szövetsége 2019-ben kiadott egy közös nyilatkozatot, amelyben elítéli a HKO módszereinek legitimációját az általános orvosi diagnosztika és terápiák terén.

Sajnálatos, hogy a kormány jelenlegi döntése a HKO újabb támogatásáról vélhetően politikailag motivált lépés, amely az orvosszakmai szempontok teljes figyelmen kívül hagyásával történt.

Egyesületünk célja a tényeken alapuló racionális gondolkodás értékének és a tudomány eredményeinek ismertetése, valamint az irracionális, áltudományos nézetek kritikája. Ezért a Szkeptikus Társaság nevében kérjük, hogy a Semmelweis Egyetem keretei között ne végezzenek áltudományokra épülő gyógyászati és oktatási tevékenységet, a Hagyományos Kínai Orvoslás részleg támogatása és bővítése helyett pedig azt szüntessék meg, illetve tegyék függetlenné ettől a nagymúltú és komoly presztízsű intézménytől.

Továbbra is meggyőződésünk, hogy Magyarországon az állami forrásokat a korszerű, bizonyíték alapú orvoslásra és az azt művelni képes orvosok képzésére kell fordítani. Minden "alternatívnak" mondott, valójában áltudományos módszer állami támogatása egyenértékű a közpénz elherdálásával, miközben a lakosság egészségét veszélyezteti, egyúttal pedig az alkalmazott természettudományok, különösen az orvostudomány hiteltelenítéséhez vezet. 

Tisztelettel:

A Szkeptikus Társaság elnöksége