Szkeptikus Társaság: Hírek

ERŐS A MEZŐNY A 2026-OS LAPOSFÖLD-DÍJÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEMBEN!

Lezárult az egyhetes jelölési szakasz a 2026. évi Laposföld-díjra! Most következik a közönségszavazás.

Örömmel tapasztaltuk a nagy aktivitást és ezúton is köszönjük mindenkinek, aki küldött be ötleteket! Az erre létrehozott kérdőíven közel félszáz javaslat érkezett jelöltekre (egyesek többször is előfordultak), ezekből a Szkeptikus Társaság szervezői csapata – megvizsgálva, hogy a jelöltek megfelelnek-e a kiírásban megfogalmazott összes kritériumnak – 11 személy vagy szervezet jelölését találta formailag és tartalmilag egyaránt megfelelőnek.

Az alábbiakban az ő névsorukat adjuk közre (ábécé sorrendben), a jelölés indoklásának rövid összefoglalásával és az azt alátámasztó forrásokkal együtt. 

A következő szűk egy hétben (2025. április 14-én éjfélig) lehet leadni a szavazatokat, amihez nem kell urnához járulni, csupán ellátogatni a Szkeptikus Társaság vitacsoport nevű Facebook csoportba, ahol ezen a linken lehet voksolni (ehhez a csoportba jelentkezni kell).

Szavazni több jelöltre is lehet. A csoportban a következő egy hétben kiemelt posztként lesz megtalálható a szavazás. Ezt követően április 15-én közzétesszük az 5 legtöbb szavazatot kapott jelölt (“A döntősök”) névsorát.

Lássuk hát, 2026-ban kit tekint a nagyközönség a legérdemesebbnek a Laposföld-díjra!

_____________________________________

JELÖLT NEVE:
A Magyar Érdemrend lovagkeresztjét Wieber Orsolya asztrológusnak, marginális ezoterikus gurunak adományozók, a jelölőktől a díjat átadó Sulyok Tamás köztársasági elnökig

JELÖLÉS INDOKLÁSA:

Egy marginális ismertségű, nem mellesleg NER-feleség asztrológus jelölésével és kitüntetésével sikerült az ezoterikus ostobaságot, az asztrológiát, a spirituális hablatyot és annak képviselőit példaképként állítani az ország elé, és az állami díjak - elvileg politikai kurzusok felett álló - respektjét jelentősen aláásni, mivel ezzel nettó őrültségeket emeltek a valódi tudományt művelő kutatókéval látszólag azonos szintre.

FORRÁS(OK):
https://hvg.hu/elet/20260317_rakay-philip-ezoteriaval-foglalkozo-feleseget-magyar-erdemrend-lovagkeresztjevel-tuntettek-kihttps://www.facebook.com/photo/?fbid=1452221576301307&set=ecnf.100045404354940

_____________________________________

JELÖLT NEVE:
A Magyarok Világszövetsége és a Szkíta Önkormányzatok Országos Szövetsége

JELÖLÉS INDOKLÁSA:
Olyan, a tudományos konszenzussal köszönőviszonyban sem lévő, dilettáns történelmi narratívákat terjesztenek különböző fórumokon, de időnként iskolákban is (haknizva a nézeteikből készült vándorkiállításukkal), amelyek teljesen fals képet festenek a magyarságról és népünk eredetéről. A sumer–magyar ékírás, a szkíta–magyar nyelvi azonosság és az Újszövetség szkíta eredetének hirdetése nemcsak tudományosan értelmezhetetlen, de a kritikai gondolkodás alapvető szabályait is felrúgja.

FORRÁS(OK):
https://www.youtube.com/live/MUy6xVArMoohttps://drive.google.com/open?id=1bb2eYZYgZHSDbTtV1C6XfN9jFtQkdRxP&usp=drive_fs 
https://www.facebook.com/vilagszovetseg/posts/szkíták-régen-szkíták-ma-címmel-kiállítás-nyílt-meg-a-turul-házbana-magyarok-vil/1166574632341799/https://www.facebook.com/vilagszovetseg/posts/szkíták-régen-szkíták-ma-címmel-kiállítás-nyílt-meg-a-turul-házbana-magyarok-vil/1166574632341799/
_____________________________________

JELÖLT NEVE:
A NER propaganda-gépezete

JELÖLÉS INDOKLÁSA:
Alaptörvénybe foglalták (15. módosítás) hogy „az ember férfi vagy nő”, amivel szembe mentek a tudományos konszenzussal és az Alaptörvény X. cikkével is, mely utóbbi  kimondja, hogy tudományos igazságról az adott tudomány művelői hivatottak dönteni. Majd amikor a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalásában kritizálta és elfogadhatatlannak tartotta ezt a tételt, akkor a propaganda gépezet beindításával olyan szélsőségekig elmentek, hogy az akadémiát egyes szócsöveik "Sztálinista intézménynek" titulálták, ezzel jelentős tömegek szemében indokolatlanul rombolva a tudományos közösség megítélését.

A Rákosi-éra óta senki nem tett még ilyen sokat a magyar tudomány lezüllesztéséért, a tudományba vetett bizalom aláásásáért, az intézményi hálózat működésképtelenségéért, az áltudományos nézetek terjeszthetőségéért, összeesküvéselméletek állami szintű propagandává emeléséért. Álhírek, AI-videók alkotásával és terjesztésével rontották a hiteles információkhoz jutás esélyét és alkottak propagandacélú "alternatív valóságot".

FORRÁS(OK):
https://444.hu/2025/06/10/megsertettek-orbant-mire-a-ner-ideologusai-lesztalinistaztak-az-akademiat-a-kormany-kampanya-a-magyar-tudomany-ellenhttps://qubit.hu/2025/05/16/az-mta-elnoket-megdobbentette-az-akademiat-sztalinista-intezmenynek-nevezo-schmidt-maria-tajekozatlansaga

_____________________________________

JELÖLT NEVE:
Gődény György (Doktor Gődény) és a Normális Élet Pártja

JELÖLÉS INDOKLÁSA:
Az elmúlt évben is hű maradt korábbi önmagához: bár a világjárvány közvetlen veszélye elmúlt, ő továbbra is a tudományos konszenzust tagadó, tudományellenes álláspontot és a dezinformációval elért rendszerszintű bizalmatlanságot választotta a politikai haszonszerzés eszközéül, s tevékenységével a társadalom legkiszolgáltatottabb rétegeit célozza meg. A közbizalmat romboló áltudományos, oltásellenes elméletei vannak, amelyekkel a klasszikus "oltásellenességről" átnyergelt egy általánosabb, gyógyszergyár-ellenes és egészségügyi dezinformációs vonalra. Miközben ebből próbál közvetlenül politikai tőkét kovácsolni, a jelek szerint komoly csalások köthetők a nevével fémjelzett Normális Élet Pártja ajánlásgyűjéséhez. 

FORRÁS(OK):
https://www.instagram.com/p/DI5o_QrtuMV/
https://444.hu/2026/03/14/otvennel-is-tobb-hamis-ajanlast-talaltak-eddig-kilenc-part-jeloltje-erintett
https://444.hu/2026/02/19/godeny-gyorgy-partja-mind-a-106-valasztokorzetben-inditana-sajat-jeloltet

_____________________________________

JELÖLT NEVE:
Hihetetlen Magazin és annak főszerkesztője, Szűcs Róbert

JELÖLÉS INDOKLÁSA:
Világállamos, világvallásos, földönkívüliző, mindent összemosó megélhetési konteós, aki vulgarizált, féltudományos állításokból kreál narratívát, és von le szenzációhajhász következtetéseket. Mindezt bizonyítékok és tudományos alátámasztás nélkül, lényegében a laposföld-hívők színvonalán, de jelentős eléréssel mind a Facebookon, mind pedig a YouTone-on, ahol igyekszik eladni kiadványait.

FORRÁS(OK):
https://www.facebook.com/share/1CEVThHFpX/https://www.youtube.com/@ez-hihetetlenhttps://www.youtube.com/watch?v=jrIH3CM1KmE

_____________________________________

JELÖLT NEVE:
Kertész Nikoletta Zita, közgazdász, oltásellenes aktivista

JELÖLÉS INDOKLÁSA:
A “SOHA TÖBBÉ AUTIZMUS” Facebook-csoport alapítója és a hozzá tartozó weboldal üzemeltetője. Bár egyértelműnek tűnik, hogy tévedés áldozata, és nehezen vitatható, hogy autista gyermekei miatt nehéz helyzetben van, nagyon nagy hanggal hirdet valótlanságokat (azt állítva, hogy a védőoltások egyértelműen autizmust okoznak), amivel óriási a potenciális társadalmi károkozása. Oltásellenes országjáró körutat szervezett, több városban megfordultak, Mihalik Angelikával együtt tevékenykedik a szülők beszervezésében, perek tucatjait indítják orvosok és az állam ellen. A beteg gyerekeivel haknizik, ezzel az ő személyiségi jogaikat sárba tiporva.

FORRÁS(OK):
https://www.facebook.com/photo/?fbid=939365518986038&set=a.306472818941981
https://www.youtube.com/watch?v=XGL42aM_EM8https://www.youtube.com/watch?v=nxyfu8qmenI

_____________________________________

JELÖLT NEVE:
Dr. Mihalik Angelika ügyvéd

JELÖLÉS INDOKLÁSA:
Következetesen tudományellenes és összeesküvéses narratívákat terjeszt, rendszeresen publikál olyan tartalmakat, amelyek tudományosan megalapozatlan állításokat és konteókat népszerűsítenek.
Az oltáskötelezettséget „nácizmusnak” és „egészségügyi fasiszta terrornak” minősítő kijelentései nemcsak szélsőségesek, hanem súlyosan torzítják a közegészségügyi intézkedések valóságát. Ügyvédként aktívan képvisel és tüzel fel oltásellenes csoportokat, miközben jogi eszközökkel lép fel gyermekorvosok és védőnők ellen, valamint zaklató jellegű, terjedelmes levelekkel bombáz szakmai szervezeteket.

FORRÁS(OK): 
https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=pfbid0PSL5wnSLjgZ6HiNFMfCZG3k9EM2VPZmS5u1uYTritedsijcp8mWFKbWLCLxvUiJnl&id=100087377967888https://www.facebook.com/share/v/18NMkpsrfL/https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=pfbid0VKq5yXVbkCNGQT7LziaEnRJCmDSq6AUAmGLab821NgxC92j91bHREcezxpjyL6Ynl&id=100087377967888https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=pfbid02TpgM2aKHUTbiyhRJUkKHfJdWdaTV1aoCVYjGHNM4YnB3fMKn4hNUxDxfvC9apie4l&id=100087377967888

_____________________________________

JELÖLT NEVE:
Mi Hazánk Mozgalom és prominens politikusai: Dúró Dóra és Novák Előd

JELÖLÉS INDOKLÁSA:
A Mi Hazánk oltásellenes konteós szegmensének vezetői, akiik ráadásul úgy ágálnak az oltások ellen, hogy a saját gyerekeik a családjuk szerint be vannak oltva. Ezzel a legrosszabb verziót képviselik, mert úgy terjesztik politikai haszonszerzésből a modern társadalomra legkárosabb áltudományos eszméket, hogy minden bizonnyal maguk sem hisznek bennük.

FORRÁS(OK):
https://444.hu/2026/03/10/novak-hunor-a-testvere-novak-elod-es-duro-dora-politikai-haszonszerzesbol-fakado-oltasellenessegerol-irt-megjegyezve-tudomasa-szerint-a-gyerekeik-be-vannak-oltvahttps://www.facebook.com/durodora/posts/pfbid0WJHdyBwB9zZodyz36JCuExgnFwDgrQn5e45MvWHJ4iZi4LpcRSBy9KCU2sSnk6CRl
https://hvg.hu/itthon/20260310_novak-hunor-vedooltasok-mi-hazank-novak-elod-duro-dora

_____________________________________

JELÖLT NEVE:
Szendi Gábor író, pszichológus

JELÖLÉS INDOKLÁSA:
Legújabb könyvében azt állítja, hogy a rákstatisztikákat manipulálják, az orvosok hazudnak, és a valódi megoldásokat eltitkolják. Ezzel aláássa a betegek bizalmát és potenciálisan veszélyezteti őket. Az onkológusokat szándékosan ártó „halálgyárosként”, a gyógyszeripart pedig összeesküvésként ábrázolja—ez tipikus áltudományos, leegyszerűsítő retorika. Emellett klinikailag nem igazolt szereket (pl. ivermektin, fenbendazol) ajánl, anekdotákra támaszkodva és a tudományos konszenzust elutasítva.

FORRÁS(OK):
https://telex.hu/karakter/konyvespolc/2025/12/17/szendi-gabor-kezeles-vagy-gyogyitas-konyv-rak-daganat

_____________________________________

JELÖLT NEVE:
Dr. Tamasi József, a belgyógyászat és társadalomorvostan szakorvosa, természetgyógyász, az ÚJ MOK alapító elnöke

JELÖLÉS INDOKLÁSA:
"Alternatív" orvoslásként aposztrofált nézeteit, az oltásellenességet, az ajurvédikus gyógyítás nézeteit a megkérdőjelezhető hitelességű magyarságeredet eszmékkel és "Szent-Korona tannal" vegyíti, és mindezek fényében egy nehezen értelmezhető harmadikutas orvoslásként igyekszik tevékenységét elfogadtatni. Szervez, illetve elnököl tudományos konferencia-látszatú rendezvényeket, melyek az ő tanait hirdetik, közösen a fentebb említett ideológiákat képviselő szervezetekkel. Nemrég létrehozott egy "Új Magyar Orvosi Kar" nevű egyesületet, amelyet a MOK (Magyar Orvosi Kamara) alternatívájaként próbál pozícionálni, a hozzá hasonlóan gondolkodók szövetségbe tömörítése által. Ezzel az “Orvosok a tisztánlátásért” szerveződés tevékenységét igyekszik folytatni, kibővíteni. Nézeteit számos platformon, jelentős számú közönséget elérve terjesztette az elmúlt évben is.

FORRÁS(OK):
https://ujmok.huhttps://www.facebook.com/reel/1440963856950679https://szkitaegyesulet.com/2025/08/26/6-budapesti-nemzetkozi-covid-konferencia/https://tamasidr.hu/https://www.drtamasiajurveda.hu/https://www.youtube.com/watch?v=nlCOm1qpmwQ

_____________________________________

JELÖLT NEVE:
Új Magyar Orvosi Kar

JELÖLÉS INDOKLÁSA:
A deklaráltan a Magyar Orvosi Kamara ellensúlyaként való elindulásuk óta sorra tettek olyan nyilatkozatokat, amelyek tudományosan megalapozatlanok és közegészségügyi kockázatot hordoznak. Márciusban például azt állították, hogy az mRNS-vakcinák spike fehérjéje behatol a placentába és a magzati sejtekbe, korábban pedig az alumínium-adjuvánsokat vádolták autizmus okozásával. Ezekre vagy nincs bizonyíték, vagy régóta cáfolt mítoszok. Emellett az oltásellenességet mentális betegségként való „megbélyegzésről” beszéltek, összeesküvés-elméleti narratívát erősítve.
Ezek az állítások szembemennek a WHO, CDC és számos peer-reviewed kutatás eredményeivel, és jól illusztrálják, hogyan lehet a közegészségügyi kommunikációt áltudományos retorikával aláásni. 

FORRÁS(OK):
https://www.youtube.com/watch?v=ZGk2eoj6ahkhttps://orvosokatisztanlatasert.hu/mi-tortenik-velunk-elemzo-eloadasok-az-ujmok-szervezeseben/https://orvosokatisztanlatasert.hu/tegyek-valaszthatova-a-kotelezo-gyermekoltasokat-es-hatterhatalmi-merenyletek-cimu-konferencia/

IDÉN IS ÁTADJUK A LAPOSFÖLD-DÍJAT! DE VAJON KINEK?

Idén hatodik alkalommal indítjuk útjára a Laposföld-díj kiválasztási folyamatát. A “kitüntetést” azon magyar nyelvű, magyar közönséget célzó személyek vagy intézmények, szervezetek valamelyikének adományozzuk, akik AZ ELMÚLT EGY ÉVBEN széles nagyközönség előtt az alább felsorolt tevékenységek közül legalább egyben kiemelkedőnek mondható teljesítményt nyújtottak.

Vagyis keressük azt, akinek a közelmúltbeli munkásságát a nagyközönség és a Szkeptikus Társaság is a legkárosabbnak ítéli össztársadalmi szempontból, elsősorban azzal, hogy rombolta a tudományba és a tényekbe vetett általános bizalmat és tevékenységével fokozta a dezinformációs káoszt.

A díjazható tevékenységek:

  • Áltudományos nézetek terjesztése
  • Tudományellenes és/vagy tudománytagadó megszólalások
  • Szélhámosság
  • Közönséget megtévesztő állítások, álhírek terjesztése
  • Összeesküvés-elméletek alkotása és/vagy terjesztése
  • Fogyasztók megtévesztése
  • Svindli termékek gyártása és/vagy forgalmazása
  • Fent meg nem jelölt, de hasonló jellegű tevékenység

A díjazott kiválasztásánál fontos szempont, hogy a jelölt országosan ismert legyen, hiszen senkinek sem szeretnénk lendíteni az ismertségén, aki a fent felsorolt tevékenységek bármelyikében “jeleskedik”.

A kiválasztási folyamat első részeként EZEN A LINKEN lehet javaslatokat tenni a jelöltekre. A jelölésekhez kérünk egy rövid indoklást, a jelölt mely tevékenysége miatt “méltó” a díjra, természetesen forrásmegjelöléssel együtt!

Egy hét múlva, április 8-án közzétesszük a jelöltek VÉGLEGES listáját, ezt követően indul a közönségszavazás (melynek technikai részleteit külön posztban ismertetjük), amelyben április 15-ig lesz lehetőség leadni a szavazatokat.

Ezt követően április 15-én közzétesszük az 5 legtöbb szavazatot kapott jelölt (“A döntősök”) névsorát, akik megfelelnek a kiírás valamennyi kritériumának. Végül a Föld Napján, április 22-én egy, a későbbiekben részletezett kisebb ceremónia keretében kihirdetjük, hogy közülük a Szkeptikus Társaság tagsága kinek ítéli a díjat.

Várjuk a jelöléseket!

Lássuk, 2026-ban ki a legérdemesebb a Laposföld-díjra kerek e világon!

Régi-új vezetés a Szkeptikus Társaság élén

A hétvégén lezajlott a Szkeptikus Társaság tisztújító közgyűlése, amelynek esedékességét az indokolta, hogy a teljes vezetőség és a felügyelőbizottság 5 éves mandátuma lejárt (november 20-án).

A közgyűlés eredményeképpen megválasztott új vezetőség és felügyelőbizottság az alábbi összetételben végzi a munkát a következő 5 évben.

Elnökség

Elnök: Pintér András Gábor
Ügyvezető elnök: Báródi Edit
Alelnökök: Szabó Erik és Dr Györgyey János

Felügyelőbizottság

Nagy Csende
Greguss Pál László
Dr Sándor János

Az újonnan megválasztott vezetői testület ezúton is köszöni a tagság bizalmát és reményét fejezi ki abban, hogy az Egyesület a jövőben nagyobb lendülettel tudja belevetni magát az áltudományok és dezinformációk elleni küzdelembe.

Oltás- és tudományellenes ügyvédnőnek ítélték a 2025. évi Laposföld-díjat

Az idei már az ötödik alkalom volt, hogy a Szkeptikus Társaság odaítélte a Laposföld-díjat, melynek ceremoniális “átadására” a Föld Napján, április 22-én került sor. A nem túl hízelgő “elismerés” annak jár, aki az egyesület és szimpatizánsai megítélése szerint az elmúlt évben a legnagyobb társadalmi kárt okozta azzal, hogy magyar nyelven, széles nagyközönség előtt terjesztett tévhiteket, álhíreket, áltudományos vagy tudományellenes nézeteket, s ezen tevékenységével nagy mértékben rombolta a tudomány, a józan ész és a tények társadalmi elfogadottságát.

Idén a három körös kiválasztási folyamat “győztese” Dr. Mihalik Angelika ügyvédnő, aki az oltásokhoz köthető összeesküvés-elméletek széles tárházát vonultatja fel munkásságában, miközben jogi úton próbál érvényt szerezni áltudományos és tudományellenes nézeteinek. A Szkeptikus Társaság szerint a díjazott állításai jelentős társadalmi károkat okozhatnak, ezért “fontos, hogy aki még nem találkozott oltásellenes és tudománytagadó nézeteivel, az is kellőképpen fel legyen vértezve ellenük, hiszen emberéletek múlhatnak azon, ha elhiszik mindazt, amit mond” – mondta el a díjátadó eseményen Pintér András Gábor, az egyesület elnöke, “s ezért döntött úgy a Társaság, hogy ő lesz a díjazott, dacára annak, hogy talán ő volt a legkevésbé ismert a döntősök közül”. 

Dr. Mihalik Angelikát, ahogy a többi döntős jelöltet is, természetesen a Szkeptikus Társaság meghívta a díjátadó rendezvényre, de – az eddigi évek gyakorlatához hasonlóan – egyik jelölt sem jelent meg. Az ügyvédnő azonban – egyetlenként – reagált a meghívásra, “gyakorlatilag pogány vallási összeesküvésnek titulálva a tudományt és bigott, ostoba sátánistáknak nevezve a Társaságot” – mondta Pintér András a döntősök laudációja során.

Milyen kijelentéseiért kapta a díjat?

Bővebben ...