Egy fontos előadás, amelyen egyik szerző sem volt jelen
- Részletek
-
Megjelent: 2010. július 01. csütörtök, 09:53
152 évvel ezelőtt, 1858. július elsején olvasta fel a londoni Linné Társaság ülésén a szervezet titkára, John Joseph Bennett azt az írást, amelyet Charles Lyell és Joseph Dalton Hooker előző nap adott át neki Charles Darwin és Alfred Russel Wallace elméletéről. Darwin alig fél hónappal azelőtt tudta meg, hogy a világ másik részén, Borneóban dolgozó Wallace szintén kidolgozta a természetes kiválasztódás elméletét. Ez vezetett a július elsejei felolvasáshoz, amelyen azonban az egyik főszereplő tudós sem volt jelen. Wallace még mindig Borneón volt, Darwin pedig néhány nappal azelőtt elhunyt gyereke temetésén vett részt.
Az ülésen körülbelül harmincan vettek részt, és a Darwin-Wallace anyag felolvasása után még hat másik értekezést is tartottak különféle zoológiai és botanikai témákban. Nem volt igazán hozzászólás a témához, talán azért is, mert senki se szándékozott vitába bonyolódni egy olyan elképzeléssel, amit az elismert Lyell és Hooker ajánlólevelével vezettek be. A feljegyzések szerint a közönség eléggé fásultnak, fáradtnak tűnt...