Hírfigyelő

A Hírfigyelőben olyan - főleg magyar nyelven megjelent - hírek közül szemezgetünk, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak az általunk tárgyalt témakörökhöz. Ritkábban beveszünk egy-egy érdekesebb tudományos hírt - csak azért, mert valamiért különlegesnek tartjuk. A híreket könnyed formában tárgyaljuk; hozzáfűzzük véleményünket, gondolatainkat. Válogatásunk, tárgyalásunk szubjektív, bár igyekszünk a híreket a tudomány nézőpontjából értékelni. Mi is tévedhetünk, ezért mindenki figyelmét felhívjuk arra, hogy nyugodtan kételkedjen, és járjon utána információinknak!

Ace Ventura elhagyta az antivax mozgalom nagyasszonyát

McCarthy és CarreyJim Carrey (alias Ace Ventura) twitteren jelentette be, hogy öt év együttlét után elhagyja párját, Jenny McCarthyt. A pontos ok ismeretlen, de a The Superficial felveti, hogy talán lehet ennek köze ahhoz, hogy a volt model és színész hölgy annak ellenére se adja fel vakcinációellenes kampányát, hogy egymás után jelennek meg a vakcináció és az autizmus kapcsolatát kizáró tudományos kutatási eredmények, és a fanatikus ellenkezés már egyre kínosabb.

McCarthy azt állítja, hogy kisgyereke azután lett autista, hogy megkapta a kötelező védőoltásokat. Tipikus összekeverése ez a korrelációnak (egybeesés) és kauzációnak (oksági összefüggés). Az ilyen egybeesések utalhatnak oksági összefüggésre, de ezt konkrétan igazolni kell.

Bővebben ...

Csaknem kiürítettek egy várost ufonauták miatt

Csaknem kiürítettek egy kisvárost Jordániában egy tréfa miatt, mely szerint három méter magas földönkívüli lények lopóztak a településre éjszaka.

Orson Welles 1938-as, pánikkeltő rádiójátékáról azt gondolnánk, ma már hasonlót nem lehetne véghezvinni, az emberek nem hinnének el ennyire abszurd híreket. Nos, úgy tűnik, ez távolról sincs így…

Forrás: hvg.hu

Keleti jetit fogtak be Kínában

Vagy legalábbis így nevezték el azt a még ismeretlen állatot (DNS vizsgálatot végeznek), amit nemrég fogtak be. Az állat leginkább egy kistestű medvére hasonlít, de teljesen kopasz, és a farka leginkább egy kenguruéra hasonlít - említik a hírek.

Azért vannak kételkedők is, mint például a Why Evolution Is True blog szerzője, aki szerint ez egy - valószínűleg betegségtől - szőrét vesztett cibetmacska (egy kép róla itt)

Forrás: origo.hu
Képek: Times Online, Telegraph

Tudomány, áltudomány és fikció Párizsban

GnomonA húsvéttal kapcsolatos a Da Vinci kód című film pár jelenete, bár a filmben a tudományos tények, az áltudomány és a fikció elég szabadon keveredik. A párizsi Saint-Sulpice templomban keresték azt a bizonyos zárókövet, de közben félremagyaráztak egy-két igen érdekes tudományos tényt. A film szerint a templom a párizsi meridiánon (délkörön) helyezkedik el, pedig ez tévedés. A franciák egy ideig küzdöttek azért, hogy a "világ kezdővonala" ne Greenwichen menjen keresztül, hanem Párizson. Sok ideig ők a Párizsi obszervatóriumon keresztülhaladó délkört tekintették térképeiken a 0. hosszúsági foknak. Ennek a délkörnek bizonyos pontjait speciális - úgynevezett Arago - medallionokkal jelölték; ezek némelyike még ma is megtalálható a város utcáin. Végül aztán beadták a derekukat, és igazodtak a greenwichi kezdővonalhoz.

Bővebben ...

Az Easterbrook idézet a tudományos igazságról és a hitelrontásról

Olvasóink emlékezhetnek rá, hogy a brit tudományos újságírót, Simon Singh-t a Brit Kiropraktőrök Szövettsége beperelte hitelrontásért. Az eset nagy port vert fel, és oda vezetett, hogy komoly mozgalom indult a brit rágalmazási törvényi szabályozás megreformálására. A mozgalom szolgenje: El a rágalmazási perekkel a tudományos kérdésektől!

Bővebben ...

A Nokia tune mire jó?

A LifeNetwork cikke szerint már megint új őrület ütötte fel a fejét Japánban. A gyógyító csengőhang, vagy csengőhang terápia ugyan nem bizonyított, de a letöltések számából megítélve hatásos kell hogy legyen - legalábbis a forgalmazó szerint.
Először azt hittük áprilisi tréfa, de a nemzetközi oldalak már korábban beszámoltak erről a "reménykeltő terápiáról".

Hasonló, nem kevésbé hatékony módszer bőrgyógyászati kezelésekre az iPhone alkalmazás, amiről már korábban beszámoltunk.

Ha a sündisznó elüti a macskát, az akupunktúra?

A címet nem (csak) április elseje ihlette. Az Acupuncture in Medicine című lapban jelent meg a következő cikk: Akupunktúra a fogorvostól való félelem kezelésében - esettanulmány-sorozat. Ebben a tanulmányban 20 olyan pácienssel foglalkoztak, akiknek fogorvos-fóbiájuk volt. A pácienseken a fogorvosi kezelés előtt 5 perccel akupunktúrás kezelést hajtottak végre. A szúrásokat a GV20 (Bai Hui) és az EX6 (Sishencong) pontokon - mindkettő a fejtetőn - végezték. A szorongás mértékét a kikérdezésen alapuló BAI index segítségével mérték közvetlen az akupunktúrás kezelés előtt illetve után. Az index medián értéke a kezelés előtti 26.5-ről a kezelés utánra 11.5-re csökkent - azaz a szorongás csökkent.

Bővebben ...

Egységes fellépéssel a nemzetközi sólobbi ellen!

Dobjuk el a sószórót! Egyre gyűlnek a terhelő bizonyítékok a konyhában lopakodó ellenség, a só ellen. Áltudomány, vagy tényleg komoly probléma? Egy hónapja jelent meg egy újabb cikk a jónevű New England Journal of Medicine lapban arról, hogy milyen jelentős egészségjavulást lehetne elérni például a szív- és érrendszeri betegségek esetében a sófogyasztás akár kis mértékű csökkentésével is. És nem ez az első ilyen eredmény! A kutatások egy irányba mutatnak.

Bővebben ...

A szkeptikusság reménye és reménytelensége

Miért van, hogy az ember – hol a hétköznapi tények, hol a tudományos kísérletekkel igazolt igazságok mögé – hiedelmeket konstruál? Az a valóban különleges emberi adottság, hogy úgynevezett kontrafaktuális – valóságosan nem létező, de logikailag létezhető, vagy létezhetett volna – dolgokat vagyunk képesek fejben megalkotni, egyszerre áldása és átka az evolúciónak.

Marosán György írása a Szkeptikus Blogon olvasható.

Élő közvetítés: a Discovery űrrepülőgép indítása

Április 5-én (hétfőn) 9 órától élőben figyelemmel követhető a Discovery űrrepülőgép indítása a Galileo Webcast csapata jóvoltából. Az amerikai űrrepülőgép projekt leállítása előtt már ezen kívül csak három alkalmunk lesz nyomon követni ezt az igazán érdekes eseményt. Még utoljára repül egyet-egyet az Atlantis, az Endeavour, majd a Discovery zárja előreláthatóan szeptember 16-án az űrsiklók közel 30 éves pályafutását. Az első repülést a 2003-ban visszaérkezéskor felrobbant Columbia végezte 1981. április 12-én.

A virtuális stúdió szakkommentátorai Zsombok Gábor és Vizi Pál Gábor lesznek, a közvetítés technikai gazdája Tepliczky István.

Forrás: Galileo Webcast

ENSZ vételi ajánlatott tett Nyikita Hruscsov cipőjére

Az Izvesztyija 1988-ban jelentette, hogy a világbajnok argentin válogatott sztárja, Diego Maradona átigazol a szovjet Szpartak Moszkvához.

Az urbanlegends.hu egy kis gyűjteménnyel kedveskedik olvasóinak, a széthullás előtti Szovjetunióban, április elsején megjelent ál-hírekből.

Itt olvasható.

Értem-nemértem vita a baci ostoráról

Nem értikA teremtéshívők egyik érve a spontán evolúció ellen az, hogy szerintük bizonyos szervek, sejtalkotók olyan bonyolultak, összetettek, hogy nem jöhettek létre apró lépések egymásutánjával. Ezt az érvet egyszerűsíthetetlen összetettségnek nevezik. Véleményem szerint ez a kifejezés önnmaga is egyszűsíhtlte... szóval az!

Bővebben ...

Elkeserítő hír az UFO fanatikusoknak

A Magyarországon készült felvételek alapján cseh és szlovák csillagászok megtalálták a február 28-án robbant meteor darabjait.

Forrás: MCsE

Szabad egészségvédelmi zónákat!

Mike Adams, a NaturalNews.com kereskedelmi lánc - esetleg életmódbiznisz - vezetője éles kirohanásokkal kritizálja az amerikai elnök frissen elfogadott egyészségügyi programját. Kritikájával itt érdemben nem tudunk foglalkozni, ámde különlegesen érdekesnek tartjuk azt, amit az általa csak ObamaCare-ként aposztrofált megoldás helyett ajánl.

Bővebben ...

A következő napokban újabb ufó hírek várhatóak

Ha az időjárás is hozzájárul, akkor a napokban érdekes bolygóegyüttállást lehet megfigyelni. A Nap közelsége miatt általában nehezen észlelhető Merkúr ma este kerül legnagyobb látszólagos távolságra a lenyugvó naptól, mintegy másfél órával nyugszik a Nap után. Még érdekesebb, hogy a Naprendszer második bolygója, a Vénusz szintén est-csillagként figyelhető meg mostanában, és a két bolygó közelsége még a laikusok számára is feltűnő lesz.

Bővebben ...

Drasztikusan megnövekedett a Szkeptikus Hírlevél impaktfaktora

A Medical Tribune Online egy az egyben átvette "Kételkedő" című hírlevelünk márciusi számának a SOTE-ről szóló cikkét: "Akupunktúra oktatás a Semmelweis Egyetemen". Az impakt faktorunk ugrásszerűen megnőtt. A hírlevelek egyébként a társaság többi dokumentumával, állásfoglalásával együtt letölthetők a társaság weboldaláról. De akár fel is lehet iratkozni a hírlevélre.

Forrás: Medical Tribune Online

Felfedezték a Nagy Programozó nyomát a világegyetemben

A Szaturnusz közelében bolygó (hehe) Cassini műhold a Nagy Programozó kéznyomának egyértelmű jelét fedezte fel a Halálcsillag űrállomáshoz hasonló Mimas nevű holdon. A Cassininak a hold hőmérsékleteloszlásá mutató legutóbbi felvételén egyértelműen felismerhető a népszerű klasszikus számítógépes játék Pac-Man figurája.

A hőtérkép egyelőre gondolkodóba ejtette a csillagászokat. A Cassini a Nap felől érkezett a Mimas holdhoz. A látható fénytartományban készült (bal oldali) fotón is látszik, hogy a hold középeő része kapja a legtöbb napfényt éppen. Ezt figyelembe véve meglepő, hogy a hold hőmérsékleteloszlása ezzel semmilyen felismerhető összefüggést nem mutat. A sárga régiók a "legmelegebbek" (92K), a kékek a leghidegebek (77K) a képen. Talán különböző hőkapacitású kőzetek alkotják a felszínt és ez okozza a fura hőmérsékleti eloszlást. A Cassini mindenesetre folytatja a felmérést, és a későbbi képek alapján talán majd fény derül arra, hogy miért nem az a legmelegebb a Mimason, amire a fény derül.

Forrás: Hirado.hu és Bad Astronomy

Amikor a legszerencsétlenebbeket kopasztják meg - G-Therapy

Kolléganőnk jelezte, hogy kisbabás ismerettségében feltűnt egy új csodamódszer. A szerencsétlen, komoly idegrendszeri problémákkal terhelt kisgyerek szülei most fizettek be az indiából érkező szerre, és remélik, hogy a következő negyedévi adagra is össze tudják majd szedni a pénzt. Internetes források szerint egy éves adag több, mint 400 000 Ft-ba kerül. Az édesanya szerint már több ismerőse használja a szert. Úgy tudja, hogy a szer az agyra hat úgy, hogy átirányítja a funkciókat az ép részekre.

Bővebben ...

Az Új Biológia - a savasodás minden betegség oka

Amikor Ön ezt a hírt olvassa, akkor már sajnálatosan lekésett arról, hogy találkozhasson minden betegség legyőzőjével, akinek teljes titulusa: Robert O. Young, M.S., D.Sc., Ph.D. A "világhírű sejtbiológus, a nagysikerű pH Csoda könyvek szerzője, új könyvében, amely pH Csoda a cukorbetegségre címmel jelent meg, lerántja a leplet a cukorbetegség okairól, és az I-es és a II-es típusú cukorbetegségből való teljes meggyógyulásra egy könnyen követhető programot kínál."

Bővebben ...

Tényleg elősegíti a szifilisz terjedését a Facebook?

Az elmúlt napokban átsöpört a médián a hír, miszerint a Facebook használata felelős a szifiliszes esetek feltűnő elszaporodásáért. Az első ilyen témájú cikk még a Daily Mailben jelent meg egy éve: Hogyan emelheti a rák kockázatát a Facebook használata? Erre tett rá egy lapáttal most a The Sun: Robbanásszerűen terjednek a szexuális betegségek a Facebookos randik miatt. Ettől kezdve a hírt az egész világon átvették.

Bővebben ...

Még gondolkodik átveszi-e az egymillió dollárt

Elkezdhetünk gyanakodni, ha egy magát feltalálónak, tudósnak tituláló személy arról panaszkodik, hogy nem veszik figyelembe az eredményeit, ha elnyomják vagy megakadályozzák munkájának gyakorlati megvalósítását. Szintén gyanakodhatunk, ha az el nem ismert "tudós" bizonyítás helyett inkább üzletbe kezd és onnantól nem is igénye a bizonyítás.

Bővebben ...

Génkutatóé a legrangosabb vallási díj

Az amerikai Francisco Ayala egykori pap, úttörő genetikus és mikrobiológus, a kreacionizmust cáfoló tudós kapja a világ legrangosabb vallási díját és a vele járó több mint 1,5 millió dollárt.

Bővebben ...

Lenyűgöző kisfilm a természet számairól

Hogy Leonardo Fibonacci itáliai matematikusnak voltak-e nyulai, azt nem tudni, de 1202-ben annyira elmélyült a nyúltenyésztés problémájában, hogy az eredmény egy újfajta számsorozat lett, melyet róla neveztek el. A sorozat elemei több természetes képződményben fellelhetőek, például csigaházakban vagy a napraforgóban. Egy rendkívül látványos videó segítségével betekintést nyerhetünk abba, hogy miként jelennek meg a matematikai struktúrák a természetben.

Forrás: Origo.hu

További cikkeink...

  1. Ufót láttak Kiskunfélegyházán
  2. Az akupunktúra és a pszichológia tudományos ötvözése - kopogtatás
  3. Szimpózium a Dd víz rákgyógyító hatásáról Magyarországon
  4. Tantrikus alapkurzus itt, indiai guru kudarca ott
  5. Sorozat a mágiáról az MR1 Kossuth rádión - szkeptikus részvétellel
  6. Jubileumi előadássorozat az ELTE-n
  7. Vágó István és László Ervin vitatkozik ma - miről is?
  8. A legnagyobb IT-s összeesküvés-elméletek
  9. Megnyerheti Singh, Ernst "Trükk vagy Terápia" című könyvét
  10. Fiatal MTA Doktorok és Talentum díjasok felhívása
  11. Nincs baj a csapvízzel
  12. Mózes első könyve mint tudományos referencia
  13. Hogyan magyarázzuk ki, ha nem működik az inga?
  14. Tojásegyensúlyozás a napéjegyenlőség idején
  15. Könyvismertető - S. Singh, E. Ernst: Trükk vagy terápia?
  16. 95 éve lefotózták, 80 éve felfedezték, 4 éve ejtették
  17. Lehet, hogy nem használ, de legalább nem árt! Biztos?
  18. Beckham, orgonenergia és szkeptikus vélemény a Klubrádión
  19. A mágnes a gázt vonzza, vagy a pénztárcámat?
  20. Darwin és a kreacionista egyetemisták
  21. ELTE Bolygótudományi Nap
  22. Beckhamnek annyi - magyarok gyógyítják sarlatánsággal
  23. Most láthatjuk, hogyan látja a kígyó az áldozatát!
  24. Milgram-kísérlet a France 2 televízióban
  25. Hajrá magyar tudományos blogok!
  26. Lendületben a magyar táltos a TV2-n
  27. Foglalkozások 2030-ban
  28. Gyógyszer vagy gyógyhatású készítmény?
  29. Pattanás kezelése iPhone segítségével
  30. Ma este hatkor találkozzunk a Szkeptikus Klubon!
  31. Fejlett élőlényeket találtak az Antarktisz alatti jéghideg vízben
  32. Támadnak a mutáns krumplik
  33. Merre tartson a NASA?
  34. Finomhangolással hatástalanítanák a klímaszkeptikusok fegyverét
  35. Kiakadt az ezométerem a hétvégén a TV2-n
  36. Finanszírozzuk az áltudományt állami pénzből?
  37. Egy kutatás szerint mégsem környezetkímélők a biolebomló szatyrok
  38. Újra hamis gyógyszerek: most guanóból
  39. Diagnosztika, kezelés - igazából nem, de hátha beveszed!
  40. Legyen a választás egyik fő témája a tudomány! - Nagy-Britanniában
  41. Tévedtek a maják - már idén meg lesz rendezve a világvége
  42. Nem javít a teherbe esés esélyein az akupunktúra
  43. Gyakoribb a mellékhatás, ha tart a gyógyszertől
  44. A vegyipari lobbi rémálma - a mosógolyó
  45. Kételkedő - 2010. március
  46. Meteor Magyarország felett - célpontban a Föld?
  47. Köpölyözést oktatnak ősztől a SOTE-n
  48. Sok a hazudós reklám
  49. Biztonságosak-e élelmiszereink?
  50. Nem gyógyít a Med-Colour fényterápiás eszköz
  51. Halált okozhat a szauna – és nem is méregtelenít!
  52. Segíts beindítani az európai szkeptikus fórumot!
  53. Iratkozz fel a társaság havi hírlevelére!
  54. Szemen át már megy a gondolatolvasás
  55. Borulhatnak a klímamodellek előrejelzései
  56. Twitter díjat nyert a szkeptikus blogger hölgy
  57. A génmódosítás nem az ördög műve
  58. Hétfőn az MTV Nappali műsorában a szkepticizmusról
  59. Szkeptikus témák holland üzleti reklámokban
  60. Szombaton az MTV1 Deltában beszélgetés a "Szkeptikus" filmről
  61. Csoda történt: nincs csoda
  62. Hiány van az űrhajósokból Oroszországban
  63. Elérte a földet a vasárnapi meteor
  64. Gyógyszert csak őstermelőtől!
  65. Döntsön népszavazás a tudományos kérdésekben!
  66. XI. Bioenergetikai Kongresszus a khunok őstörténetével
  67. Vágó István az ATV Magánbeszélgetés műsorában szerda este
  68. Valószínűleg nem meteor volt a meteornak látszó meteor
  69. Egészségmegőrző és ezoterikus nap Csákváron
  70. Chilei földrengés: kibillent a Föld forgástengelye?
  71. Vasárnap valami átszáguldott Magyarország felett
  72. Kínai orvoslás a SE-en
  73. Az Attila- domb titka
  74. Nincs csoda immundiéta!