Hírfigyelő

A Hírfigyelőben olyan - főleg magyar nyelven megjelent - hírek közül szemezgetünk, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak az általunk tárgyalt témakörökhöz. Ritkábban beveszünk egy-egy érdekesebb tudományos hírt - csak azért, mert valamiért különlegesnek tartjuk. A híreket könnyed formában tárgyaljuk; hozzáfűzzük véleményünket, gondolatainkat. Válogatásunk, tárgyalásunk szubjektív, bár igyekszünk a híreket a tudomány nézőpontjából értékelni. Mi is tévedhetünk, ezért mindenki figyelmét felhívjuk arra, hogy nyugodtan kételkedjen, és járjon utána információinknak!

Szabadon garázdálkodik a GM repce

RepceAz Amerikai Ökológiai Társaság éves ülésén bejelentették, hogy először találtak vadon szaporodó genetikailag módosított (GM) repcét (Brassica napus) az Egyesült Államokban. Meredith G. Schafer, az Arkansas Egyetem kutatója és kollégái Észak-Dakotában, az út menti növényzet tanulmányozása közben azonosították a transzgénikus (más fajból származó genetikai anyagot tartalmazó) növényeket. A felmérés során 5400 kilométernyi utat jártak be a kutatók, és összesen 406 repcét gyűjtöttek be. Ezek közül 347 bizonyult pozitívnak olyan transzgénre, amelyet azért vittek be a növényekbe, hogy védjen a gyomirtók ellen.

Forrás: Origo Tudomány

A szülés megindításában sem hatásos az akupunktúra

akupunktúraEgy friss klinikai vizsgálat szerint a várakozásokkal ellentétben az akupunktúrás kezelés nem segít elhúzódó terhesség esetén a szülés beindításában. A kezelés során a pácienseken a GV20 pontot (fejtetőn), valamint mindkét testfélen a BL67 (kislábujjon), LI4 (kézfejen) és SP6 (bokán) pontokat kezelték. A 125 nőt, akik terhességüknek már 42. hetében jártak véletlenszerűen két csoportba osztották. Az egyik csoportban az említett akupunktúrás pontokon szabályos kezelést hajtottak végre egy nap alatt kétszer. A kontroll csoport esetében a bőrbe valójában nem behatoló tűvel végezték a kezelést (placébó csoport). Az akupunktúra elve szerint a kontroll csoporton végzett kezelés nem érhette el a meridiánokat, nem befolyásolhatta a Csí áramlását, ezért hatástalannak kellett volna lennie. Az előre meghatározott mérőszám az volt, hogy a kezelést követő 24 órában hány szülés indul be a két csoportban.

Bővebben ...

James ("A csodálatos") Randi 82 éves

James RandiTegnap volt 82 éves James (the Amazing) Randi, aki komoly betegsége után újból teljes erőbedobással küzd az átludományok, babonák, sarlatánság ellen. Egykori művész (bűvész) neve "The Amazing" mára egybefonódott a szkeptikus mozgalommal. Az általa indított The Amazing Meeting (TAM) éves szkeptikus rendezvény a világ legnagyobb ilyen típusú összejövetele, amin az utóbbi években már ezernél több kritikusan gondolkodó ember vett részt Las Vegasban. Múlt évben először már Londonban is, idén pedig London mellet Ausztráliában is rendeznek TAM-ot.

Bővebben ...

Ősemberdiéta pro és kontra

A forgalomban lévő diétás programokról eddig leginkább az derült ki, hogy legfeljebb akkor hatásosak, ha szabályozzák a kalóriabevitelt és ha ösztönöznek a testmozgásra is. Csodamódszerről egyelőre nem hallottunk. Most viszont megjelent Szendi Gábor könyve az úgynevezett paleolit diétáról. A szerző állítása szerint evolúciós szempontból tekinti át a mai diétát és arra a megállapításra jut, hogy táplálékunk zömének feldolgozására szervezetünk nincs felkészülve. Ez szerinte nem csak elhízáshoz, hanem számos egyéb megbetegedéshez is vezet.

Bővebben ...

Identified Flying Objects

A laikusokat már gyakran a legegyszerűbb csillagászati jelenségek is megtévesztik. Ez történ például 2002-ben is, amikor többen a fényes bolygókat nézték ufónak. Most ennek megint eljött az ideje. Alkonyatkor a nagyon fényes Vénusz, a Mars és a Szaturnusz szűk háromszöget alkot a nyugati égbolton a Szűz csillagképben. Ehhez néhány nap múlva még a keskeny Holdsarló is csatlakozni fog.

Bővebben ...

Újabb brit ufóakták váltak nyilvánossá

UFÓ2008. májusától a Brit Nemzeti Archívum elkezdte nyilvánosságra hozni a Védelmi Hivatal korábbi "ufó-aktáit". Most újabb dokumentumok nyivánosságrahozatala történt meg az 1995-2003-as időszakból. A dokumentumok nyilvánvalóan nem tartalmaznak lényegi információt idegenek látogatásáról. Mindez az összeesküvéselmélet-hívők számára persze csak azt jelenti, hogy az igazán fontos információkat a hatóságok visszatartották, illetve, hogy ez az egész nyilvánosságra hozott adathalmaz hamisítvány, amivel a tényleges kapcsolatfelvételt leplezni próbálják.

Bővebben ...

Áttörés a napenergia kihasználásának hatásfokában?

Stanfordi kutatók állítólag olyan technológiát fejlesztettek ki, amellyel jelentősen lehet emelni a napenergia kihasználásának hatásfokát, és ezzel az ténylegesen versenyképessé válik a fosszilis energiaforrásokkal. A napenergia kihasználásakor kétféle út között kellett eddig választani: vagy a Napból érkező fényfotonok energiáját alakították többé-kevésbé közvetlenül elektromos árammá (napelemek), vagy a sugárzás hőhatását kihasználva közvetett folyamatokon keresztül (közvetítő anyag melegítése és turbina meghajtása) termeltek áramot. Az új eljárás, ami a bonyolult nevű "photon enhanced thermionic emission" jelenségen alapul, bizonyos értelemben mindkét módszer előnyét ötvözi. Amikor a napelemek a magas hőmérséklettől éppen hatékonytalanabbá válnak, ez az eljárás akkor indul be igazán.

Bővebben ...

Újabb átfogó tanulmány a globális felmelegedésről

Az Egyesült Államok National Oceanic and Atmospheric Administration (NOAA) szervezete a napokban adta ki a Klímahelyzet 2009-ben című tanulmányát, amely 48 országból 160 tudományos csoport 300 kutatójának munkája alapján készült. A tanulmányban 10 olyan jelenség változásának adatait összegezték, amelyek a klíma változására utalhatnak. Ezen - úgynevezett indikátor - változók közül hétnek (troposzféra hőmérséklete, páratartalom, óceánok és szárazföldek feletti hőmérséklet, vízfelszín hőmérséklete, az óceánok hőtartalma, az óceánok szintje, ) az értéke növekedést, háromnak (gleccserek területe, tengeri jég mennyisége, hótakaró területe) az értéke csökkenéstést kell mutasson, amennyiben ténylegesen folyik globális felmelegedés. És valóban, mindegyik paraméter ezt jelzi.

Bővebben ...

Akár sarki fényt is láthatunk ma éjjel

sarki fényA NASA legújabb híre szerint vasárnap a Nap éppen Föld fele eső 1092-es foltja kitörést produkált, aminek következtében a Napkorona egy része kilökődött, és a töltött részecskék hatalmas sebességgel a Föld fele száguldanak. A számítások szerint három-négy nap alatt érik el bolygónkat, azaz valamikor ma éjjel várható, hogy a légkör legfelsőbb részeibe ütközve a nagy sebességű töltött részecskék látványos sarki fényt produkáljanak. A Föld mágneses tere a töltött részecskéket a sarkok fele téríti el, azok általában csak ott tudnak belépni a légkörbe - ezért is sarki jelenség a sarki fény általában. A mostani napkitörés intenzitása viszont elég nagynak tűnik ahhoz, hogy akár alacsonyabb szélességeken is megfigyelhető legyen a jelenség.

Bővebben ...

110 éve született John T. Scopes, a "Majom-per" vádlottja

John T. ScopesAz 1925-ös úgynevezett Scopes vagy majom-per gyakorlatilag egy próbaper és egyben a Tennessee (USA) beli Dayton városka ügyeskedése volt, hogy a világ felfigyeljen rá. Apropóját a néhány hónappal azelőtt elfogadott úgynevezett Buttler-törvény adta, amely szerint mindazon tanárok büntethetők, akik az isteni teremtéstannal ellentétes ismereteket, például az embernek alacsonyrendű élőlényekből való leszármazását tanítják az iskolákban. Ez még egy évtizeddel a darwinizmus genetika általi megerősítése előtt volt, de bizonyos tankönyvek már természetesen tartalmaztak ismereteket az evolúcióelméletről, így tulajdonképpen a tanároknak meg kellett szegniük az új törvényt munkájuk közben. Helyi üzletemberek lokális érdekekből az ACLU (American Civil Liberties Union) támogatásával indították a pert és egy helyi tanárt - Scopest - bíztattak fel, hogy vállalja a vádlott szerepét. Eredetileg H. G. Wells SCIFI írót kérték fel védelem vezetőjének, de őt akkor nem érdekelte a dolog. A per nagy publicitást ért el, Scopest elítélték, de az ítéletet soha nem hajtották végre.

Bővebben ...

Houdini: Egy bűvész a szellemek birodalmában

Massimo PolidoroMassimo Polidoro a XIV. Európai Szkeptikus Kongresszuson a magyar származású világhírű bűvészről, Houdiniről tart előadást. Polidoro olasz író, pszichológus és a paranormális jelenségek kritikus kutatásának egyik vezető alakja. James "A Csodálatos" Randi szellemi tanítványaként alapítótagja volt a CSI olasz szervezetének, a CICAP-nak, amely szervezetnek ma is ügyvezetője. Elsőként szervezett egyetemi kurzust Olaszországban a rendhagyó pszichológia (anomalistic psychology) témakörében. A CSI tagja és a The Skeptical Inquirer lap rendszeres szerző Két könyvet is írt a magyar származású világhírű bűvész Harry Houdini életéről. Ezek egyike "A nagy Houdini" címmel magyarul is megjelent. A több országban is vetített Legenda-vadászok (Legend Detectives, Discovery channel) TV sorozatban Drakula, Robin Hood, a Vasállarcos és hasonló történetek nyomába eredt szerte Európában.

Bővebben ...

Ha akarja tudni, hogy hogyan lesz vége a világnak...

A maják szellemi vezetője elfogadta az EZO.TV meghívását Budapestre. Don Alejandro Cirilo Perez Oxlaj - maja spirituális nevén Nomád Farkas - a Maja Vének Tanácsának vezetője, 13-adik generációs Quiche Maya spirituális vezető. Hasonló a majáknak, mint a Dalai Láma a tibetieknek. Ő a Maja Kalendárium Őrzője, megosztja veled őseik bölcsességét. Beszél 2012-ről a maják szemszögéből. A legbeavatottabbtól kaphatsz betekintést a maja kultúrába és próféciákba.

Bővebben ...

Tíz mondatban száz butaság...

A nyári uborkaszezonban üditő ilyesféle "tudományos" magyarázatokat olvasni:

Mágneses karkötő - Megbetegedések (gyulladások) esetén a sejtek ill. mágneses tere megsérül, melynek következtében a öngyógyító mechanizmusa lelassul. A mágneses karkötő gyógyító ereje abban rejlik, hogy helyreállítják a sérült mágneses teret, illetve a gyógyulás ideje alatt fenntartják azt. Jó hatással van: migrénre, reumára, tenisz- könyökre, fejfájásra, hátfájásokra, ízületi fájdalmakra, fáradtságra, depresszióra, keringési problémákra, stresszre, menstruációs görcsökre. Nem csak gyógyít, hanem ékszer is...

Bővebben ...

A múlt ösvényein - könyv a Kárpát-medence kialakulásáról

Térbeli és időbeli utazásra is csábítja olvasóit az az új kiadvány, amelyet tudós szerzői a geológia népszerűsítésének szándékával írtak. A Magyarországot földtani szempontból bemutató könyv különböző tájakon, konkrét példák segítségével kalauzolja az érdeklődőket a földkéreg és a földfelszín létrejöttének folyamatain keresztül.

A laikusoknak íródott, gazdagon illusztrált könyv kitűnő olvasmány azoknak is, akik nem értik, hogy a tudomány különböző ágai egymáshoz kapcsolódva hogyan igazolják egy idős és változó geológiai környezet és élővilág képét.

Forrás: MTA és Magyarhoni Földtani Társulat

Elterjedt, tehát működik - vagy mégsem?

A szokásos érvelési módszert alkalmazza a Babaszoba.hu cikkírója, amikor a homeopátiát népszerűsíti. Elterjedt, tehát működik. Ezt az érvelési hibát - amely tehát nem a tényleges bizonyítékokra, hanem az elterjedtségre, közvélekedésre hivatkozik - latinul Argumentum ad populumnak (közvélekedésre való hivatkozás) nevezzük. A cikkben egy szó sem esik arról, hogy a klinikai vizsgálatok szerint e szerek semmivel se hatásosabbak, mintha helyettük egyszerűen cukortablettát adnánk. Valójában azt is adnak, hiszen a homeopátiás szerek általában annyira hígítottak, hogy bennük hatóanyag már nincs is.

Bővebben ...

Kullogunk, vagy nem kullogunk a cybertérben?

Egy friss felmérés szerint Magyarország nincs is a listán, amely az átlagos internetelérési sebesség szerint rangsorolja az országokat. Mielőtt azonban teljesen elkeserednénk, érdemes lenne pontosan megérteni, hogy mit is mértek a kutatók. Részletesen nem tekintettük át a regisztráció után szabadon letölthető riportot, de úgy tűnik, hogy városok kapcsolódási sebességei alapján állították össze ezt a listát, nem konkrétan a végfelhasználók internetes kapcsolódási sebessége alapján.

Bővebben ...

Siker a kémiai diákolimpián is

Az utóbbi tíz év legjobb eredményét érték el a magyarok a Tokióban július 19-28. között megrendezett 42. Nemzetközi Kémiai Diákolimpián: a négyfős diákcsapat 2 arany és 2 ezüstéremmel tért haza. Az országok nem hivatalos éremversenyében a 68 állam közül Kína, Thaiföld és Dél-Korea után holtversenyben a 4-8. helyet szerezték meg.

Forrás: Index

A tökéletes kézfogás tökéletesen értelmetlen egyenlete

Az elmúlt napokban megismerhettük brit tudósoktól a tökéletes kézfogás egyenletét:

Kézfogás

Kétlem, hogy bárki is komolyan vette volna ezt az "eredményt" magát, de azt tapasztaltam, hogy sokan úgy gondolják, hogy bizony, tudósok ilyesmikkel töltik az idejüket, és tulajdonképpen ennyire kell komolyan venni a tudományt.

Bővebben ...

Szigorúan bizalmas! Titkos paranormális kutatások

Joe NickellJoe Nickell, a Committee for Skeptical Inquiry (CFI, régebben Committee for the Scientific Investigation of Claims of the Paranormal = CSICOP) neves kutatója megerősítette, hogy "Szigorúan bizalmas! Titkos paranormális kutatások" címmel előadást tart a szeptemberi XIV. Európai Szkeptikus kongresszuson.

Nickell a paranormális állítások egyik legismertebb kritikus vizsgálója, de ezen kívül számos történelmi dokumentum kutatója. Egyik demonstrációja során primitív eszközökkel családtagjaival reprodukálta az egyik 100 méteres Nazka rajzot. Számos könyve közül néhányat sorolunk fel:

Bővebben ...

Elkezdődött a regisztráció szeptemberi kongresszusra

Szkeptikus KongrersszusElkezdődött a jegyek árusítása a szeptemberi XIV. Európai Szkeptikus Kongresszusra: http://kongresszus2010.szkeptikus.hu/. A jegyek korlátozott számban (150 db) érhetők el 8000 Ft-os áron. Regisztráljon minél hamarabb!

A három napos kongresszuson magyar, lengyel, brit, amerikai, német, román, belga, holland előadókat hallgathatunk meg változatos témákról.

UFO-kutató központot nyitna egy EP-képviselő

"Mario Borghezio - az európai parlament egy olasz képviselője - az AP amerikai hírügynökségnek kifejtette, hogy az EU-nak szüksége van saját UFO-archívumra, amelybe bárki belenézhet, és az összegyűjtendő információkba a hadsereg adatait is bele kell venni." - írja a HVG. A Wikipedia szerint Borghezio "olasz politikus, akit gyakran idegengyűlölettel vádolnak". Még a végén kiderül, hogy titkolózásukkal a jó kormányok védik az "idegeneket" a gonosz xenofóboktól...

Forrás: HVG

PepsiCo tudomány a ScienceBlogs gyűjteményben?

Több tudományos blogger is elhagyta már a neves ScienceBlogs gyűjteményt, mivel annak vezetősége jóváhagyta a PepsiCo blogindítási kérelmét. A Pepsico a Food Frontiers nevű új blogban a táplálkozástannal kapcsolatos kutatási eredményeit készül bemutatni. A szerkesztőség egy magyarázkodó levelet küldött a ScienceBlogs íróinak, de azok és olvasóik nem nézik jó szemmel a cégóriás nyomulását és attól tartanak, hogy ez a lépés aláássa a blogportál eddigi kitűnő hírnevét.

Forrás: Guardian és The Loom

Pörköltként végezheti Paul

Paul, az oberhauseni polip élete komoly veszélyben forog: a német szurkolók rendkívül dühösek, amiért a spanyolokat tippelte győztesnek. A szurkolók online mozgalmakat indítottak annak érdekében, hogy ha valóban bejön a jóslat, akkor azt szegény Paul ne úszhassa meg büntetlenül: a legradikálisabb elképzelések között szerepel, hogy készítsenek belőle pörköltet, esetleg, azok kedvéért, akik több zöldséget szeretnének fogyasztani, salátát...

Bejött neki...

Forrás: telesport.hu

További cikkeink...

  1. GVH döntések arról, hogy mennyire feszes a nők bőre
  2. A glükozamin nem enyhíti a hátfájást
  3. Van piros pötty a füled mögött?
  4. Lottót vagy homeopátiás szert vegyél inkább? Esélyszámolgatás...
  5. A revitalizáló liposzóma visszavág
  6. Egy fontos előadás, amelyen egyik szerző sem volt jelen
  7. Baktériumok a tervezőasztalról
  8. Úgy tűnik, hogy még nem semmisült meg a világegyetem
  9. A Brit Orvosi Szövetség állásfoglalása a homeopátia ellen
  10. Soma mamagésa és az Új Germán Medicina
  11. Mi történik ha nem oltunk?
  12. Most akkor hogy?
  13. Szabó Gábor a Szegedi Tudományegyetem új rektora
  14. Kárpát-medencei rovásírásverseny és műveltségi vetélkedő
  15. Békaeső hullott Rákóczifalván?
  16. Nemzetközi kitüntetést kapott Lovász László matematikus
  17. Ejha, a magyarok tényleg a Holdra készülnek!
  18. Ugye látod a két napot az égen?
  19. Sarki fény, ahogy nem szoktuk látni
  20. Az olasz Geofizikai és Vulkanológiai Intézet nyílt levele
  21. A keselyűagy-import visszaesése rosszul érinti a magyar VB jósokat
  22. Érdektelen ufó, vagy érdekes tudomány?
  23. Nyomasztóan űrhajószerű zivatarfelhő Debrecenben
  24. Helyes-e, ha nyelvi eredetre genetikai válaszokat keresünk?
  25. Mégsem olyan misztikus a sötét anyag és sötét energia?
  26. A dakoták 1200 éves magyar nyelven beszélnek
  27. Ahh, ciki, ha a mágus jóslatát ilyen könnyű ellenőrizni
  28. Ma este Szkeptikus Klub a géntechnológia alkalmazásáról
  29. A Hayabusa csomagot dob le nekünk ma délután
  30. Zöldköznapok - zöld jótanácsok és néhány probléma
  31. Már le van játszva az egész foci VB - állítják a jósok
  32. Szőcs Géza és a finnugor elmélet genetikai próbája
  33. A "radiesztézia" halálos áldozatai
  34. Google Lunar X Prize – magyar csapat az indítóállásban!?
  35. Miért nem „divatos” a finnugor nyelvrokonság?
  36. Tévedett a Marylandi Egyetem fizikaprofesszora. Mi meg nem vettük észre
  37. A megdönthetetlen legenda: Mozart-hatás
  38. Jogsértő volt a hivatal. Pert nyert a Dr. Lenkei Vitamin
  39. Gyógyszer-szignál terápia - high tech áltudomány
  40. Nem vicc, még egy ausztrál ufó
  41. Az a baj, hogy túl sikeresek az oltások?
  42. Orgonenergia, életenergia és a mesterséges sejt
  43. Én mondtam, hogy figyelnek az ausztrál csillagászok!
  44. Elkezdődött Ausztrália megszállása - állítják a szakértők
  45. Számos-szöges elmélet
  46. Szkeptikus-díjas újságcikkcím
  47. Locsoljunk-e délben, napozzunk-e vizes bőrrel?
  48. Amikor a tudomány immunrendszere lassan reagál
  49. Csányi, Kampis, Mérő, Pléh: Mindörökké evolúció
  50. Maxwell forog a sírjában - biorezonancia megint
  51. Földönkívüliek okoztak anyagi kárt a világsztárnak
  52. Magyar földbe magyar dinoszauruszt!
  53. 115 éves korában bizonyíték hiányában elhunyt: szubluxáció
  54. Ma 2595 éves a tudomány
  55. Igaz lehet a fiatal föld elmélet?
  56. Egészségesebb a bioélelmiszer?
  57. Alaptalan a "túl sok, túl korán" antivakcinációs propaganda
  58. Lebukott a titkos amerikai űreszköz
  59. Kambriumi robbanás lecsendesítve?
  60. Galileo Webcast: Atlantis utolsó leszállása - Élő közvetítés
  61. Mesterséges élet? Még nem, de egy újabb fontos lépés
  62. Elhunyt a matematika játékmestere, Martin Gardner
  63. Megint megcáfolták Einsteint? Dehogy, csak a cikk címében!
  64. Ami egy homeopátiás szer gyártóját sose fenyegeti
  65. Üzenetek ET-nek
  66. Upsz! A Fox News keményen beszólt a BP főnökének
  67. Napokig nem aludtak a marsjárót tervező fiúk
  68. Nincs meggyőző eredmény a mobiltelefon és a rák kapcsolatáról?
  69. Spontán vérzik egy 13 éves indiai kislány - égi jel?
  70. Fiatal brit orvosok a homeopátia támogatása ellen
  71. Kukkold meg az Eyjafjallajökull vulkánt!
  72. Nyílt nap az MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézetében
  73. Magyar tagok az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémián
  74. A tudósok értetlenül álmélkodnak megint
  75. Felfüggesztett fogházbüntetés kuruzslásért
  76. Mégis szexeltek őseink a neandervölgyivel?
  77. Figyusz, ha füstöl és forró, akkor nem meteorit!
  78. Szurkálás vagy akupunktúra?
  79. A szellemi egészség 60 éves tudománya - dianetika
  80. Magyarok a Marson - súlyos üzemzavar!
  81. A rákot gyógyító tea, avagy hogyan olvassunk termékismertetőt?
  82. Az oroszok sakktitkokat adnak át ET-nek
  83. 15 éve mutatták be ET boncolását
  84. Dr. Kino, az Ön fogyókúrás szakértője
  85. És mégis kering a magyar!
  86. A szép nő káros az egészségre
  87. Tudományos újságírók akadémiai kitüntetése
  88. A hal, amely bennünk van
  89. A népbutítás egy nagyon veszélyes intézmény
  90. A testen kívüli élmény agyi illúzió
  91. Rick O'Connell, hol vagy?!?
  92. 70 éve nem eszik az indiai jógi
  93. A Bárka újkori története
  94. Megint megtalálták Noé bárkáját
  95. Mától szoros megfigyelés alatt a Nap
  96. Boszorkánykonyhában Vágó István
  97. Lemeztektonika? Á, dehogy! Kivillanó vállak!
  98. Stephen Hawking is ufóhívő lett?
  99. Csoda vagy agyunk játéka? Jézus Püspökladányban
  100. Eyja..., Ejfall..., Efjallö... - mindegy, de elmagyarázzák holnap